Meleg lesz az biztos

A Tokio Hotel az izraeli koncertről, a gyönyörű nőkről és egy generáció, akiknek a történelem már nem játszik többé nagy szerepet

Egy tárgyalóterem a Ritz Carltonban a Potsdam téren Berlinben. Egy heverő és egy pár szék. Egy kis asztalon, egy kis tál gumimacikkal. Bill a heverő jobb oldalán ül, egy párnát tart a hasa előtt, a feketére lakozott körmök beletemetkeznek a párnába. A jobbján, a széken ikertestvére Tom. Lazán szétterülve ül, széles terpeszben, és a raszta tincsei a mellkasára hullnak. Baloldalon ül Gustav, sapkában, egyetlen szót sem szólt egész idő alatt. Mellette Georg, hosszú egyenes hajjal, 20 évesen, ő a legidősebb az együttesben. Üdvözlésként mindannyian felállnak, bemutatkozáskor kezet fognak. Georg rendel némi italt, kap egy kis vizet és kávét. Ez ma az ötödik(!!!!!) interjú. Megkérdezik mennyi az idő. Nem sokkal múlt három. Reggeli idő van, mondja Tom.

BZ: Jelenleg beutazzátok az egész világot és most Németországban vagytok egy pár napra. Örültök, hogy újra itt vagytok?

GEORG: Ez hazai pálya.

BILL: Szokásos környezet, szokásos arcok, már mindent jól ismerünk. Mindig meglepő helyzetekbe kerülünk külföldön. Itt Németországban kicsit nyugodtabbak lehetünk, mert gyakran vagyunk itt. Ezen kívül néha egy országban csupán két-három napot vagyunk, mivel olyan képtelen időbeosztásunk van, ami ezért néha nagyon kaotikus is. Szóval nagyon különleges érzés megint itt lenni.

BZ: Október 6-án Tel Avivban Izraelben fogtok játszani. Hogy jött ez?

TOM: Ez ugyanúgy történt, mint minden országban, ahol jártunk eddig. Franciaországban, Lengyelországban, Dániába és a többiben. Mindenhol vannak rajongóink, már azelőtt mielőtt ellátogatnánk azokba az országokba, még azelőtt, hogy megjelentettük volna a dalainkat. Minden az interneten folyik. Hogy őszinte legyek, alig tudtunk arról, hogy Izraelben léteznek rajongóink. Már volt rajongói klubunk Franciaországban, öt hónappal azelőtt mielőtt bármit is megjelentettünk volna. Izrael esetében, a rajongók kezdtek akcióba. 5000 aláírást gyűjtöttek össze, azt hiszem, azzal a kívánsággal, hogy menjünk el az országukba egy nap. Csak arról tudtunk, hogy a rádiók már játsszák ott is a Monsoon dalunkat. Viszont a többiről nem tudtunk!

BZ: A lemezetek megjelent németül és időközben angolul is. Izraelben melyik verziót hallgatják?

TOM: Szerintem az angolt.

BILL: Az internet miatt tulajdonképpen a kettő keverékét. Az országokban, ahol kiadtuk az angol lemezt, az emberek nagyon sok németet hallgatnak. Például Franciaországban.

TOM: Finnországban németül hallgatnak bennünket. Az angol albumot is kiadtuk ott, szóval az emberek választhatnak. Azon esetben, ha nem érdeklődnek a német nyelv iránt, akkor is meg van a lehetőségük, hogy megértsék a dalszövegeinket.

BILL: Fontos számunkra, hogy az emberek megértsék a dalszövegeinket. Számunkra ez többet jelent, mint egy dallam, amire táncolni lehet. Számunkra a zene mindig is az érzelmekről szól. Ezért írok dalszövegeket régóta már, nagyon fontos számomra, hogy az emberek megértsék, miről énekelünk.

BZ: Hogy találtátok rá az izraeli rajongók aláírásos petíciójára?

BILL: Az emberek írtak róla az interneten. És elért a lemezcégünkhöz és a menedzsmentünkhöz is. Egy óriási papír volt tele aláírásokkal. Nagyon sok ember írt: Gyertek és látogassatok meg bennünket és játszatok nekünk! Azt gondoltuk, wow, ez nem lehetetlen!

TOM: Eléggé meglepődtünk… Azt hiszem Izael az, ahol még nem voltunk ezelőtt. Számunkra, német együttesként, nagyon különleges dolog ott játszani.

BILL: Nem tudtuk, hogy ott valakit is érdekelnénk.

BZ: Ti vagytok az első német együttes, akik az izaeli slágerlisták első helyét meghódítottátok.

TOM: Néhány héttel, hogy megkaptuk a hatalmas papírt az aláírásokkal, egy izraeli rock magazin címlapján voltunk.

BZ: Egy másik dolog, hogy előttetek ezt még egy német együttes sem érte el.

TOM: Yeah, király dolog, ami történt. És most: ötletünk sincs, hogy mire számíthatunk.

BILL: Beszéltünk a szervezőnkkel, az időbeosztásunkról. Szerinte is tök jó lenne. Azt mondta: gyerünk, próbáljuk meg. Nem volt ötlete, hogy mire számítsunk ott, mert még nem rendezett ilyet Izraelben ezelőtt. Szóval számára is nagyon furcsa. Aztán eldöntöttük, hogy megyünk.

BZ: Feltételezem, ez az első alkalom, hogy egy nagykövet részt vesz egy rock koncert megszervezésében?

GEORG: Ez így igaz. A rajongók az aláírásokat elküldték az izraeli nagykövetnek Németországba. És ők továbbították.

TOM: A nagykövet meghívott bennünket és azt mondta nekünk, hogy nagyon szívesen látnak bennünket. És elfogadtuk a meghívást.

BZ: Mi jár, a fejetekben mikor Izraelre gondoltok?

TOM: Én viszonylag nyitott vagyok erre. Ez nem olyan lesz, mikor bizonyos dolgok történésére számítunk, egyes országokban. Izrael, milyen lesz ott játszani? Mostanáig még nem is gondoltunk erre.

BILL: Mivel nagyon sok országot láttunk már, most már tudjuk, hogy szinte soha nem igazak a közhelyek (klisék). Sok országban az emberk azt kérdezik tőlünk: Ah Németországból jöttetek, sok sört isztok és sült kolbászt esztek, ugye? Mindig azt gondoljuk, okay ezzel nem igazán tudunk mit kezdeni. Az összes ilyen közhely tiszta hülyeség.

BZ: De valami csak beugrik Izraelről. Egy kép, egy érzés.

GEORG: Nekem egy forró kép van az emlékezetemben.

BILL: Biztosan meleg lesz, ez Open Air (Szabadtéri koncert) lesz, nem?

TOM: Igen, ez igaz, biztos Open Air lesz. Meleg, azon kívül nincs igazán ötletem róla.

BILL: Azt hallottam, hogy Tel Aviv nagyon szép város.

TOM: Igaz, tudunk néhány emberről, akik már voltak ott. Azt mondták nekünk, hogy nagyon szép, és azt is hallottam, hogy nagyon gyönyörűek…

GEORG: nagyon gyönyörűek a nők.

TOM: Ezért nagyon várjuk már a fellépést minden szempontból.

GEORG: Szakítunk időt rá, hogy megvalósítsuk az ötletet…

BZ: A nőkről?

BILL: Izraelről.

TOM: Mikor repülővel utazunk, mindig elég komplikát, de szakítunk egy kis időt, hogy körbe nézzünk. Már nagyon várom.

BZ: Mennyi időtök van rá?

TOM: Szerintem, lesz egy fél szabad napunk a koncert előtt. A következő nap Amszterdamba repülünk a következő fellépésünkre.

Bill felül a heverő támlájára. Miközben beszél, a kezét a levegőben lengeti (gondolom, hadonászik, ahogy szokott beszéd közben ^.^) Hozzá kell tennünk, hogy Billnek nagyon vékony a karja.

A bal alkarjának belső részén van egy tetoválás: Freiheit 89. Vannak emberek, akik azt gondolják, ez egy célzás a berlini fal ledöntésére. Végül is mind a bandatag Magdeburgból származik. De ez a tetoválás csak egy emlékeztető Bill születési évére. Semmi több.

Ugyan ez van Izraellel. Az első alkalom, hogy egy német együttes ilyen nagy fellépést ad Izraelben. Az áldozatok országában. A jegyeladások jól működnek, mondja a szervező.

Nyilvánvalóan az izraeli fiataloknak nincs problémájuk azzal, hogy egy német együttest bíztassanak. Vajon a történelem már nem játszik szerepet többé 2007-ben? Ez ennyire egyszerű?

Fiatal német emberek és fiatal izraeli emberek, elkülönítve egymástól a történelem által, és most újraegyesülnek a zene által?

BZ: Meséljetek nekem, hogy a meleget és a szépséget leszámítva, volt már valamilyen kapcsolatotok Izraellel?

BILL: Ettől eltekintve, nincs véleményem/fogalmam róla, mi mind nagyon nyitottak vagyunk, ahogy már mondtuk.

BZ: Izraelben és Németországban úgy vélik, hogy ez a fellépés egy rendkívüli dolog. Ez majdnem egy politikai kérdés. Miért, mit gondoltok?

TOM: Először is, elég valószínűltennek tűnik, hogy egy német együttes egy koncertet ad Izraelben.

BILL: Nem tudod, mibe folysz bele. Hogy hogyan fognak a dolgok alakulni, mikor koncertet adsz ott? Igazán szuper Open Air koncertet tudsz adni, és klasz közönségnek fogsz játszani?

TOM: Van néhány amerikai előadó, akinek volt már itt fellépése, de mi vagyunk az elsők, akik Németországból jönnek, és nagy koncertet adnak, ez biztos. De minden jól fog alakulni. Találtunk egy nagyon jó szabadtéri helyszínt, ami szerintem jó lesz.

BILL: Izgatott vagyok. Türelmetlenül várom, a rajongókkal való találkozást. Nagyon várom már. Nagyszerű lesz.

TOM: Nagyon sok dolog van, ami miatt aggódnunk kell. Hogy lesz a visszaútunk Tel Avivból? Ez szintén a költségektől függ. Következő nap vissza kell jutnunk Amszterdamba. Végül megtudtuk, hogy nem olyan nehéz az. Könnyen kaphatsz erősítőt is amit Tel Avivba küldenek. Többé ez sem probléma.

BILL: Volt valami, amit nem tudtam, hogy az emberek ennyire benne vannak a zenében. Igazából ötletem sincs, hogy ott milyen fajta zenét hallgatnak. Itt Németországban, nem kapunk semmit a zenéjükből (vagyis, hogy semmit nem tudnak az izraeli zenevilágról).

BZ: Izrael – Németország egy különös kérdés. Ez szerepet játszik számotokra?

BILL: mmm, mmm (vagyis, hogy nem J)

TOM: Szóval számunkra… nem igazán gondolunk erre.

BILL: Nem csinálunk belőle nagy kérdést. Mi végtelenül várjuk már, mert egy hatalmas megtiszteltetés számunkra oda menni. De nagyon gyakran arról írnak, hogy valaminek a hírvivői vagyunk. Mi nem jellemeznénk magunkat így. Mint a német nyelv hírdetői, vagy nem is tudom. Ez nagyon erősnek tűnik. Nem így látjuk magunkat. Zenélünk, az embereket érdekeljük emiatt, és ez egyszerűen nagyszerű érzés.

TOM: Nagyon boldogok vagyunk, hogy elfogadtuk a nagykövet meghívását.

BZ: Egyébként magában ez a koncert eltér a szokásostól.

BILL: És tartozunk mindezzel a rajongóinknak.

TOM: Nekik ez az egyetlen mód, hogy elérjenek minket, hogy a nagyköveten keresztül csinálják.

BILL: Épp elképzeltem, hogy mondjuk, néhány német tini szeretne látni egy izraeli együttest. Nekem ötletem se lenne, hogy hogyan kéne ezt elérni.

GEORG: Nem tudom, hogy a német nagykövet elküldené-e az aláírásokat.

Talán az egész Harmadik Világ (pl. Afrika egyes részei és maga Izrael is, szóval az ilyen elmaradottam országok, hogy értsétek) és a holokauszt (II. világháború után a zsidók meghurcolása) messze áll a 18 éves fiúktól de vajon gondolkodnak-e rajta, hiszen Izraelbe fognak utazni. talán, mi a középkorú harmincasok, az utolsó emberek akik előítélettel néznek erre az országra. Talán Bill, Tom és a többiek befejezik, amit mi soha nem tehettünk meg. Ők mint, fiatal németek, talán egyszerűen tudják majd várni Izraelt, hogy oda látogassanak. A bűnősség érzése nélkül.

Vagy csupán tudatlanok és naívak?

BZ: Bocsánat, de még egyszer meg kell kérdeznem. A Harmadik Világ és a holokausz nem játszik szerepet benne?

BILL: Persze természetesen felkészültünk ezekre. De mi már egy teljesen másik generációból jövünk. Azt gondolom, hogy a rajongóink ott is szintén nagyon fiatalok lesznek. Ugyanolyan korúak, mint mi.  Nekünk érzelmes mondani valónk van a zenén keresztül. Ez csupán erről szól. A koncertnek nem az lesz a lényege, hogy mi történt a múltban.

TOM: Hiszem, hogy senki nem tekint politikai hátteret mögötte, vagy valami ilyesmit. Számunkra ez egy koncert, egy nagyon izgalmas koncert. Szívesen látottak vagyunk Izraelben, és a rajongóink számára a történelem nem játszik szerepet.

BZ: Nagyon korán otthagytátok az iskolát, van vagy volt már részetek tanulásban. Történelem órán foglalkoztatok a náci időszakkal?

MINDENKI: Igen természetesen.

BZ: A zsidók vádolása, a holokauszt és a II. világháború – ezek a témák foglalkoztatnak titeket?

BILL: Szerintem ez mindenki számára téma. Az összes fiatalkorúnak. Tanulsz egy kicsit róla az iskolában, és részben a nagyszüleidtől. Természetesen vannak nagyon megható történetek ezek között. Vannak idők a történelem órákon, mikor ott ülsz, és nem tudod elhinni.  Hogy mi történt azokban a napokban, milyen nehéz idők voltak akkor… Nem tudod megérteni bizonyos részeit. Mikor ma felkelsz és körbenézel. Szabadságunk van. Mindent szabad csinálni. Nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen volt ez a múltban. Nagyon sokkoló már arról hallani, az oktatás alatt. De szerintem ezzel a legtöbb ember így van a mi korunkban, a jelenben élünk.

TOM: És a jövőre kell koncentrálnunk leginkább.

BZ: Emlékeztek olyan esetre a történelem órákról, amelyek megérintették a szíveteket?

BILL: Azt gondolom, hogy butaság lenne egyetlen dolgot kiemelni.

GEORG: Egy dolgot kiemelni ebből az időből? Ez egy félelmetes, szörnyű időszak volt.

TOM: Nagyon sok igazán morbid eset volt. Egyet se tudok teljesen.

BILL: A nagyszüleink néha leültettek és meséltek erről. A nagypapámnak van egy szilánk a lábában. Sok ilyen dolog volt.

TOM: Mikor más országokba megyünk, az embereknek néha teljesen rosszat kérdeznek. Néha azt kérdik: Hogy mennek a dolgok most Keleten (Kelet – Németország ugyebár ők onnan származnak, No. keleti oldaláról, nem pedig K – No.-ból hisz ma már nincs ilyen.).

BILL: Ettél már banánt? Ilyen kérdéseket tesznek fel. Valóban. Vagy, hogy megengedik nekünk, hogy be és ki utazzunk. Néha nem tudják, hogy ez többé már nem probléma.

TOM: Az emberek néha azt mondják: meséljetek néhány történetet az NDK (Német Demokratikus Köztársaság volt 1989 előtt = Kelet - Németország). Milyen volt Keleten (Kelet - Németország) élni? Hey Bill és én 1989-ben születtünk, abban az évben mior lerombolták a falat, (amely kettéválasztotta Németországot). Számunkra mindig is egy Németország volt.

(Nem akarok, töri órát tartani nektek, csak gondoltam nem minden egyértelmű, mert nem biztos, hogy tanultatok ezekről a dolgokról. Ezért vannak ott zárójelesen ezek a dolgok.)

BZ: Adtatok már nagy koncerteket Oroszországban és Lengyelországban és nagyon magasra jutottatok a slágerlistákon is. Az országokban kérdeztek benneteket a német történelemről?

MINDENKI: Egyáltalán nem.

BILL: Lengyelországban nem volt igazából semmi és Oroszországban sem. Mindenhova ahová megyünk, mindig a zenéről van szó.

TOM: Mindig nagyon szívéjesen fog bennünket az összes ember.

BZ: Időközben fél Európa országaiban játszottatok, több ezer rajongó előtt. Minden másnap új városban vagytok. Melyik emlék maradt meg bennetek? Melyik nyűgözött le leginkább?

BILL: Sok várostól felvillanyozódtam. Nagyon szeretem Moszkvát.

GEORG: Hihetetlenül gyönyörű.

BILL: El se tudtam képzelni. Először sokkoló volt. Egy hosszú autópálya a repülőtértől a városközpontig. Először minden szürke és egyszerű, szegény környék. Aztán hirtelen…

GEORG: Hirtelen minden arany.

BILL: Akárcsak egy határ. Égbekiáltó a különbség a gazdag és a szegény között. Ez nagyon szomorú. De a központban Moszkva ragyogó város.

TOM: Néha megkérdezik, hogy mit változtatnánk az országon. Erre mindig nehéz válaszolni. Megyünk országokba, egy – két napra és csak jó dolgokat látunk. Több ezer rajongó, hatalmas aréna, minden szép.

BILL: Aztán bulizunk. Moszkvában nagyon jól ki lehet mozdulni. Elmentünk egy étterembe ahol az egész várost láthatod. Nagyon szép élmények. És épp most voltunk Rómában, ahol volt egy szabadnapunk. Őrületes volt az egészet látni. Ha arra gondolok, hogy azelőtt nyaralni mentünk ezekbe az országokba, és most meg minden rajongó érted sikít.

TOM: Ez égbekiáltó!

BZ: Párizsban nyáron volt egy fellépésetek a francia nemzeti ünnepen az Eiffel Torony alatt. 500000 ember előtt.

BILL: El kell képzelned, egész nap, az összes ember Párizsban az utcákra vonul. Mindenhol a városban szórakozás. A színpad előtt bódék voltak különböző sorokban, végig az utcán. Nem láttad a tömeg végét. Énekelsz és az egész város téged hallgat. Ez hihetetlen!

TOM: Gondold el, hogy van egy hatalmas terület előtted sok emberrel, nem lehet igaz.

GEORG: Három dalt játszottuk és nagyon szürreális volt.

Most el vannak ájulva. Bill és Georg főleg. Moszkva, Párizs nagyszerű lehetett. Úgy néznek ki, mint akik örökké a koncertjeikről beszélnek. Megcsörren egy mobiltelefon. Gustav az egyetlen az együttesből, aki semmit sem szól, de hallgat, és kezd egy kicsit elpirulni. Mentegeti, magát s nem veszi fel a telefont. Csendben marad újra. Az egyik a két PR – asszisztens közül, aki végig hallgatta az interjút a háttérben, odajön az asztalhoz. „Utolsó kérdés” mondja. Szigorúan néz. Ott marad az asztalnál.

BZ: Elárulnátok, hogy mit jelent számotokra, hogy németek vagytok? Van számotokra valamilyen jelentése?

BILL: Jelentése? Természetesen van egy kapcsolat, otthon érezzük itt magunkat és itt nőttünk fel.

TOM: Talán egy másik országban lesz otthonunk egy nap, de nem tudom teljesen távol elképzelni magam Németországtól.

BILL: Minden alakommal, mint most is, annyi szépet látsz, de ide jössz, és ez van.

GEORG: Nincs még egy olyan hely, mint az otthon.

BILL: Nem lehet soha elfelejteni, hogy a karrierünk itt indult. Itt volt az első tévés fellépésünk, itt forgattuk az első klipünket. Ez az ahonnan minden származik.

BZ: Természetesen minden országban megkérdezik, hogy a mi országunkban mi a szokás? Tipikus német. Mit válaszoltok erre?

BILL: Nem válaszolunk soha az ilyen kérdésekre.

GEORG: Először is eloszlatunk minden sztereotípiát/előítéletet. Egyikünk sem iszik sört, egyikünk sem eszik sült kolbászt.

BILL: Különösen Berlinben, nagyon sok féle kultúra van, hogy foglalnád össze mindezt egy mondatban. Sok ember mondja nekünk, hogy jellemezzétek az együtteseteket három szóba. Nem tudod ezt megtenni se egy együttessel se egy országgal. Ezt látnod kell. Ott kell lenned. Át kell élned. Aztán beszélhetsz erről.

Végre!!!! Egy nem átlagos és szokásos interjú, amely hatezredjére boncolgatja, hogy miért TH a nevük stb. Ez az beszélgetés nagyon különleges, mert végre komoly, társadalmi dolgokkal foglakozik, amely végül is minket is érint. Tényleg igazuk van, mi már egy teljesen más korosztály vagyunk, akiknek már nem igazán a múlt dolgaival, sérelmeivel kell foglalkozni. És látjátok ezért csodálatos ez az együttes, mert a zenéjükkel kortól, kulturától és bőrszíntől függetlenül egy világot képesek összefogni.  
Valamint örülök, hogy legalább levetkőzték ezzel a srácok az üres fejű fiúk szterotípiáját.

Másrészről főleg az izraeli kérdésről esett szó. Szerintem rendkívüli dolog, hogy az izraeli rajongók, akiknek távolról sincs esélyük egy ilyen koncertre mégis meg fogják holnap tapasztalni, milyen érzés egy TH koncerten bulizni!! Kívánom, hogy sikerüljön, mert mindannyian megérdemeljük egyszer az életbe (bár többször is…)